A napokban hallottam a villamoson. Egy férfi mesélte az ismerősének, hogy valahova (az elejét nem hallottam) nem jár túl gyakran, mióta megismerte a feleségét. Őszinteségi rohamában a következő szavakat használta: "Ha tudnád, milyen rossz ember voltam korábban! Nagyon rossz. Sok csúnya dolgot csináltam."

Nagyon megérintett ez a vallomás. Nem tudom, mi volt az az ember, és tényleg jobb emberré változtatta-e a felesége, de mi merte mondani, hogy olyan dolgot tett korábban, amit ma már szégyell. Még akkor is, hogyha az csak a hangerőnek volt köszönhető, hogy a fél villamos hallotta.

Miben különbözik az az ember tőlem? Engem azok, akik felületesen ismernek, jónak gondolnak. Még túl jónak is. De én is teszek olyan dolgokat, amit szégyellek. Olyanokat, amire azt mondanák mások, hogy ejnye-bejnye, nem is gondoltam volna rólad. De olyanokat is, amit már kifejezetten rosszallanának. Van, aki meg is vetne érte, ha tudná.

Nem vagyok jobb, mint mások. A családom tanúsíthatja. Anyám így szólt rám a minap: "Ezt az agresszív hangot hagyhatnád már!" Agresszív? Ki gondolta volna.

Nem csak a szégyelleni való rossz oldalamat titkolom. Sokszor a szerethető, esendő embert is. A vágyaimat, az illúzióimat. Pedig, lehet, hogy ha megosztanám másokkal, ki vagyok belül, akkor azt mondanák, hogy jé, te is emberből vagy? Lehet, hogy ezért csinálom a blogot. Lehet, hogy kellene egy férfi az életembe, aki jobb emberré tesz.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.