Hiányzol,
amikor este a konyhából befelé jövet
egy pillanatra sötétség vesz körül,
mert nincs, aki felkapcsolná előttem
a szobában a lámpát.

Hiányzol,
amikor éjszaka rossz álomból felriadva
szükségem lenne rád,
hogy átölelve megnyugtass, és megvédj
a sötét magányosságtól.

Hiányzol,
akikor reggel szeretnék valakivel
együtt leülni reggelizni,
majd egy percre elcsendesedni,
mielőtt a nappal zaja magába szív.

Hiányzol,
hogy sürgetően rám szólnál délután,
mert az az apróság, amit még befejeznék,
mielőtt haza indulok a munkából,
várhat másnapig.

Hiányzol,
mert ha vasárnap magamnak készítek
ebédet, nem baj, ha épp csak összecsapok
valami egyszerűt, s ha sótlan
vagy sós, nem számít.

Hiányzol,
mert az a könyv, amit tegnap
lapozgattam, és letettem az asztal
közepére, nem zavar senkit, még ha
egy hétig is ott marad.

Hiányzol,
mert nélküled nem tudom, ki vagyok,
miért vagyok itt, és hova megyek,
milyen célt adott Isten az életemnek.
Elveszett vagyok.

Találj rám, kérlek, hamar, mert
annak ellenére, hogy most még nem ismerlek -
hiányzol.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.